Archive for the ‘A szabad tudat’ Category
GNM avagy az Új Medicina
“A modern orvostudományt csak akkor nevezhetjük majd igazán tudományosnak, ha az orvosok és betegeik megtanulják a test és a szellem VIS MEDICATRIX NATURAE (a természet gyógyító ereje) által mozgatott erőinek a kezelését.” René Jules Dubos
Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!
(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)
A spirituális egoizmus
“Igen, sok embert láttam, akik egy tanfolyam elvégzése vagy valamilyen módszer megismerése után egy új “hit-kabátot” borítanak az életükre, ami viszont nem hat túl sokáig arra, ahogyan éreznek. Erről egy másik kérdés jut eszembe: Mi a különbség egy hit és az igazság között?”
Egyik könyvbújásom során olvastam a spirituális egoról. Először értetlenül fogadtam, hogy létezhet ilyen. Aztán már embert, embereket is tudtam hozzákapcsolni, így megértésre került az, amivel az idáig nem tudtam mit kezdeni.
Mi is a spirituális ego? Lehet, hogy nem leszek túl szakszerű, de nagyjából próbálom elmagyarázni. Az emberek egyrésze érzékeny a spiritualitásra, és ha tudatosan elkezd foglalkozni ezzel, sok-sok ismeretre tesz szert. Egy idő után néhányuk úgy érzi, több, mint egyszerű ember. Kialakul benne a “küldött”, a “mester” és/vagy a “tanító” képzet. A saját spiritualitását túl értékeli, fejlettebbnek gondolja magát, mint ami, és ezen felbuzdulva megteremt egy spirituális egot, ami a spirituális eszmék alapján épül fel benne, és azzal azonosítja magát. És innentől kezdve jól félrevezeti saját magát. A fejlődése egy időre zsákutcába kerül. Addig, amíg rá nem ébred, mi történt vele.
Jó néhány embert is félre tud vezetni – tudattalanul -, és eladja magát, mint “tanító”, “útmutató”, “mester”. De ha valaki éber, akkor az ráérez a hamisságra.
Mindig is tudtam, hogy sok nem tudatosan spirituális lélek tisztább, mint a magukat tudatosan annak vallók. Bennem akkor igazolódott be ez a “tudás”, amikor egy “ateista” szemeiben láttam meg a Tisztaságot. Egyedi és különleges pillanat volt. Soha el nem feledem. S csak remélni tudom, hogy máskor is tapasztalhatok hasonló pillanatot.
MOst pörögnek bennem a gondolatok. Például az, hogy egy ember számomra akkor Valódi, ha tud magán őszintén nevetni (erről már írtam korábban). Ha meglátja saját gyarlóságát, és ezt meri felvállalni. Ha tud őszintén bocsánatot kérni. És tud megbocsátani. És akkor is szereti a másik embert, ha az éppen olyat követ el ellene, amit ő negatívan értékel, vagyis nem az alapján osztja szeretetét, ahogyan az emberek éppen fordulnak felé. stb., stb., stb.
Forrás: Lissza
Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!
(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)
Itt és most!
“Ha figyelmedet maximálisan a testedben tartod, lehorgonyzódsz a most-ban. Nem veszíted el magad sem a külső világban, sem az elmédben. (…) Ez majdnem olyan, mintha az egész testeddel figyelnél vagy olvasnál.” E.T.
Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!
(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)
A tibeti hangtál titkai
“Ha figyelmedet maximálisan a testedben tartod, lehorgonyzódsz a most-ban. Nem veszíted el magad sem a külső világban, sem az elmédben. (…) Ez majdnem olyan, mintha az egész testeddel figyelnél vagy olvasnál.” E.T.
Mindig csodálattal adózok az alábbi élményért, amikor ilyesmit élek át. Érzem, ahogy az esetlegesen bennem lévő feszültségek felszívódnak, és az elmém is megnyugyszik, lecsillapodik.
Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!
(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)
Van-e az emberi testnek határa?
“Nem a valóság világában élünk, hanem az ahogyan érzékeljük a valóságot világában.” Bryan Singer
Elképesztő határokat súrol, és lép át az alábbi kisfilmben ez a három ifjú hölgy. Számomra teljesen lenyűgöző a mutatványuk, amit ráadásul kedves nőiességgel csomagoltak be a közönség számára.
Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!
(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)
A tiszta tudat, és a megváltozott tudatállapot. Mi a különbség?
“Csak egy valóságunk van, itt és most. Amit elveszítünk – kitérve előle – nem térül vissza sohasem.” Karl Jaspers
Az alábbi film az egyik nagyon régi kedvencem. A főszereplőn jól látszik, hogy tudata kissé megváltozott, és totálisan felszabadult. Az Ő ezen megváltozott, és talán legtöbbet gyakorolt tudatállapotában is nagyon jól veszi azokat az akadályokat, amit az elötte lévő tér jelentett neki. Érezhető a tiszta szándéka, ami csak úgy belehasít abba a térbe, majd gondolkodás nélkül el is indul, hogy bemutassa a kertet
Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!
(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)


"Nekem hatalmas felismerés volt, hogy nem a tapasztalataim alakítják a hitemet, hanem a hiteim a tapasztalataimat. E tudás birtokában szemügyre vettem életem és bizony számtalan bizonyítékát találtam ennek. A leglátványosabb talán ez: hittem abban, hogy nem kell látszódnia
rajtam, hogy szültem. Bizony senki meg nem mondja, hogy 4 gyermek édesanyja vagyok :-)
"A hiteink kezelése minitanfolyam után azt ismertem fel, hogy életemre mennyire nagy befolyással vannak a hiteim. A legnagyobb megdöbbenésem akkor volt, amikor az átlátszó hiteket vizsgáltuk, és egyszer csak kiderült, hogy olyan hiteken keresztül élek, amt már régen elfelejtettem,
mégis óriási hatással vannak az életemre. A legtöbb ezekből még a gyermekkoromból származnak, és a nevelés hatására ívódott belém. Egy ilyen példa: 'Úgy sírsz mint egy kislány, egy férfi nem sír'. - ugye ismerős. Ennek hatására sok, hosszú éven keresztül nem sírtam, magamba folytottam, bármilyen helyzet is álljon
elő. Most már tudok sírni, ha meghatódom, és ez nekem felszabadító érzés."
"Amikor felfedeztem, hogy hitrendszerünk hogyan befolyásolja tapasztalásainkat, rengeteg mentális rács, és bilincs lehullott egy pillanat alatt, ami eddig fogva tartott, és amit korábban észre sem vettem. Azóta gyakran elkezdünk egy mondatot, aminek a felénél felnevetünk, és már
be sem fejezzük, mert nincs értelme :)"