Archive for április, 2010

Gyászmenet egy álomért

“Ne várj arra, hogy az álmaid maguktól megvalósulnak. Menj, élj, és tegyél róla, hogy valóra váljanak!”

Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!

Keresztneved:

Email címed:

(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)

Share

Az Omega-pont elmélet

“Ha a férfiak és nők – akármilyen oknál fogva is – nem képesek ima, jó munka és lelki gyakorlatok segítségével átlényegülni, hajlamosak lesznek mesterséges úton előállított valláspótlékokhoz fordulni.” Aldous Huxley

Frank J. Tipler sokat vitatott omegapont-elmélete különös gondolati konstrukció: a fizikát és a teológiát, a tudományt és a hitet próbálja közös nevezőre hozni.
Tipler három előfeltevésből indul ki. Az első az antropikus elv, amely szerint az univerzumban az (intelligens) élet nemcsak nélkülözhetetlen, de, miután megjelent, soha többé nem tűnik el. Kettő: az univerzum tágulása véges, a gravitáció hatására előbb-utóbb összehúzódó periódusba lépünk, azaz a világegyetem újra egyetlen pontba, az ősrobbanás előtti állapotba zsugorodik. (Az elmélet csak zárt rendszerre érvényes, a nyitott világegyetem értelemszerűen nem érhet véget az omegapontban.) Három: korlátlan mennyiségű a hasznosítható energia, így az univerzum története – maximális entrópia helyett – az örök élet, Tipler értelmezésében maximális információfeldolgozás felé ível.

Omegapont-szótár

  • Aleph: pont, ahol végtelen mennyiségű információ halmozódik és “dolgozódik” fel.
  • Angyalplazma: a zsugorodó univerzum rendkívül forró állapota. A szuperintelligenciák (“angyalok”) a részecskék interakciójába kódolt számítógépes rendszerek.
  • C-határ: pontok sorozata, melyek nem a múltjai és nem a jövői a téridő egyetlen pontjának sem. A téridő határa.
  • Immanens omega: az Istenné fejlődő omegalény.
  • Omega: az omegapont, mint egyetlen lény, Isten.
  • Omegon: hipotetikus civilizáció, mely a c-határ létrehozásáért és az Aleph-állapot eléréséért a téridő helyi összeomlását igyekszik előidézni.
  • Transzcendens Omega: az omegapont, mint transzcendens lény.

Ez a szingularitás vagy “c-határ”, amikor mindent az intelligens élet ural: az omegapont. A téridőnek nem része, hanem a határa. Istennel azonos: mindenütt jelen van, mindenható, mindentudó, örök. Az emberi elme nem mérhető Isten információfeldolgozó-képességéhez, ugyanakkor Isten az “emberek társadalma” és más intelligens létformáké is, benne és általa összegződünk. Omega-Isten végtelen kapacitású univerzális számítógép. Turing tételét a kvantumelméletre alkalmazva: minden univerzumban létezik egy univerzális számítógép, vagy ha nem mindegyikben, néhányban biztosan. “Az omegapont-elmélet levezetéséhez a Turing-elvet is felhasználtam” – írja Tipler. “Mivel az élet egy univerzális számítógép, a Turing-elv egyenértékű az Örök Élet Posztulátummal. Az omegapont pedig (közvetlenül) a fizika alaptörvényeiből eredeztethető. Mind a Turing-elv, mind az Örök Élet Posztulátum fizikai törvények.”

Az omegapont Istennel történő azonosítása teológiai érvekkel szintén alátámasztható. Az omegapont rendelkezik az Istennek tulajdonított jegyekkel: “megszólítja” a hívőt, csodatévő, és – főként – képes a holtakat feltámasztani. A vég maga a teremtő, a kezdet…

A végtelen kapacitású univerzális számítógép teljesen szimulálja (emulálja) a múltat. Mesterséges valóság programján nemcsak az általunk ismert univerzum története pereg le, de a David Deutsch-féle párhuzamos világoké, az egész multiverzumé is. Ha adottak a technikai feltételek, márpedig az Omega-pont minden technikai feltételt magában foglal, akkor nemcsak a holtak kelthetők életre, de a potenciális világok potenciális létezői úgyszintén. Túl sokan leszünk – ironizálhatnánk… (Némi ellentmondás: nem biztos, nem szükséges, sőt, nem valószínű, hogy a hajdanival azonos külső-belső jegyekkel bírunk majd, holott az emuláció e célt szolgálná. Tipler – felettébb bonyolult teológiai érvelésében – Origenészre és Aquinói Szent Tamásra hivatkozik.)

Az abszolút pontos, hibátlan program az ősrobbanással kezdődik, létrejönnek a bolygók, a Föld, kialakul az élet, fut az evolúció filmje, mindenki, mindenki – aki volt, és aki nem volt, de lehetett volna – színre lép, állatok, emberek, mesterséges intelligenciák, földönkívüliek… Az ellenőrző program valamennyiük gondját viseli, és amennyiben szükséges, élhetőbb virtuális környezetbe helyezi őket. Teljesíti óhajaikat, kívánságaikat. Mint a Mennyek Országában.

Fogolydilemma
A játékelmélet egyik ismert példája. A két szereplő választhat: vagy kooperálnak, vagy egymás ellen cselekszenek. Például két vádlottnak az ügyész külön-külön felajánlja: ha egyikük se vall (se magára, se a másikra), mindkettőjükre rövid börtönbüntetés, ha csak az egyik vall, a másik pedig tagad, a vallomástevőre szabadság, társára hosszú börtönbüntetés vár, ha mindketten vallanak, akkor egyaránt közepesen hosszú börtönbüntetésre számíthatnak. A döntést egymástól függetlenül kell meghozniuk. Természetesen az együttműködés tűnik a legelőnyösebbnek, csakhogy mi van akkor, ha a másik nem kooperál?
De vajon miért? – kérdezik a kétkedők. Miért éppen a vágyott közegben? Például azért, mert a nagyon távoli jövőből nézve, kegyetlen körülmények között élünk. Ugyanakkor az omegapont, a feltámasztás idejének valóságában se éledhetünk újjá, mivel sem a hardverünk, sem a szoftverünk nem viselné el az ottani / akkori feltételeket. Legfontosabb, hogy otthonosan érezzük magunkat, hiszen az omega-Isten – a fogolydilemma alapján – kizárólag jó lehet: az altruizmus hosszabb távon kifizetődőbb, mint az önzés. (Tipler az egészen “hosszú távú” feltámadást logikusnak tartja, ezzel szemben a “mainstream”, sokkal konkrétabb halhatatlanság-elméleteket szkeptikusan kezeli.)

És miért egyetlen omegapont? Anders Sandberg szerint több is lehet, univerzumonként egy-egy: jótevő entitás, túlélő program, harcias szuperlény…

Felmerül még egy komoly probléma. Mi lesz a fekete lyukakkal? Eseményhorizontjuk ugyanis meghiúsítja a végtelen információ-növekedést… Többek között.

Sokáig sorolhatnánk az érveket és ellenvetéseket, kereshetnénk az ellentmondásokat, egyet viszont nem tagadhatunk: rendkívül izgalmas Tipler – matematikai és fizikai tételekkel, képletekkel, levezetésekkel megtámogatott – elmélete. A transzhumanistákra is jócskán hatott. Mindegyikükre, de egyikük sem ért vele egyet… Az omegapont-elméletet érdekes mérnöki problémának, s nem filozófiai kérdésnek tartják.

Forrás: Index.hu

Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!

Keresztneved:

Email címed:

(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)

Share

A tibeti hangtál titkai

“Ha figyelmedet maximálisan a testedben tartod, lehorgonyzódsz a most-ban. Nem veszíted el magad sem a külső világban, sem az elmédben. (…) Ez majdnem olyan, mintha az egész testeddel figyelnél vagy olvasnál.” E.T.

Mindig csodálattal adózok az alábbi élményért, amikor ilyesmit élek át. Érzem, ahogy az esetlegesen bennem lévő feszültségek felszívódnak, és az elmém is megnyugyszik, lecsillapodik.

Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!

Keresztneved:

Email címed:

(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)

Share

Van-e az emberi testnek határa?

“Nem a valóság világában élünk, hanem az ahogyan érzékeljük a valóságot világában.” Bryan Singer

Elképesztő határokat súrol, és lép át az alábbi kisfilmben ez a három ifjú hölgy. Számomra teljesen lenyűgöző a mutatványuk, amit ráadásul kedves nőiességgel csomagoltak be a közönség számára.

Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!

Keresztneved:

Email címed:

(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)

Share

A tiszta tudat, és a megváltozott tudatállapot. Mi a különbség?

“Csak egy valóságunk van, itt és most. Amit elveszítünk – kitérve előle – nem térül vissza sohasem.” Karl Jaspers

Az alábbi film az egyik nagyon régi kedvencem. A főszereplőn jól látszik, hogy tudata kissé megváltozott, és totálisan felszabadult. Az Ő ezen megváltozott, és talán legtöbbet gyakorolt tudatállapotában is nagyon jól veszi azokat az akadályokat, amit az elötte lévő tér jelentett neki. Érezhető  a tiszta szándéka, ami csak úgy belehasít abba a térbe, majd gondolkodás nélkül el is indul, hogy bemutassa a kertet :)

Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!

Keresztneved:

Email címed:

(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)

Share

Könyvajánló, Aldous Huxley: Az észlelés kapui

„Ha az észlelés kapui tiszták lennének, az ember mindent olyannak látna, amilyen valójában:  határtalannak.” William Blake

Aldous Huxley neve, a húszas években vált ismertté, és hamarosan generációjának egyik jelszavává, a kulturális divat célpontjává lett. A koktélpartikon, úgy dobálóztak e névvel, mintha puszta említése is elegendő volna ahhoz, hogy valaki bebizonyítsa magáról: szellemes és modern személy.

.

1920 és 1936 között alkotja meg életművének jelentősebb részét. 1937-ben Kaliforniába költözik, ettől kezdve érdeklődése mindinkább a misztika felé fordul, könyveiben egyre többet foglalkozik a valóság és az illúzió szembeállításával.

.

1953-tól aktív résztvevője azon vizsgálatoknak, amelyeket a mexikói indiánok által régóta ismert meszkalinnal, a peyotl nevű gyökér hatóanyagával végeztek. Ez az esszé az első kísérletek élményeit adja közre, beszámol az elképzelt új tudatállapotok elmaradásáról, és a helyette bekövetkező magasabb szintű vizualitásról, az észlelés kapuinak megtisztulásáról, és a teljesség élményének tapasztalásáról.

Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!

Keresztneved:

Email címed:

(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)

Share

Neo és a mentális rácsok leépítése

“Sohase fojts vissza, ne hallgass el magad előtt semmit, ami a saját gondolatod ellenében gondolható!” Friedrich Wilhelm Nietzsche

Nagyon jól megfigyelhető, ahogy Morfeus feszegeti Neo mentális rácsait, elméjét. Javaslom, hogy nézd meg Te is, és gondolkodj el Morfeus kérdésein, ill. üzenetein ;)

Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!

Keresztneved:

Email címed:

(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)

Share

A tudat tágító virtuális valóság korlátlansága

“Az elme olyan, mint az ejtőernyő, csak akkor működik, ha nyitva van.” Frank Zappa

A virtuális valóságok egyik nagy előnye, hogy a “hagyományos” valóságtól teljesen el lehet térni, ami alapjaiban szabadítja fel a tudatunkat. Ennek egyik legnagyszerűbb tere a virtuális játékok. Az alábbi filmben az a zseniális, hogy az amúgy is kitágított virtuális valóságban a szabadságot, és a sokszor lehetetlennek tűnő helyzeteket is szeniális ötletekkel lehet megoldani. Az egyik kedvencem, amikor a virtuális térben a virtuális gépfegyver “detonációját” használja a saját helyzetének megváltoztatására, amit ráadásul célzottan használ, azaz irányítva mászik a falon.

Érdemes megnézni. Ha a szereplőkkel, vagy a környezettel ellenérzésed van, azok pedig a mentális rácsodnak a szélei :)

Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!

Keresztneved:

Email címed:

(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)

Share

Teszteld le a mentális rácsaidat II.

“A bátorságban az a paradox, hogy az embernek kicsit könnyelműen kell kezelnie az életét, hogy ne veszítse el.” Gilbert Keith Chesterton

Amikor megnéztem ezt a kisfilmet, láttam, hogy ez lesz a folytatása a mentális rácsok tesztelésének. Ha a film közben érzelmi reakcióid vannak, akkor azok a mentális rácsaid szélei, amivel érdemes foglalkoznod ahhoz, hogy szabad legyél.

Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!

Keresztneved:

Email címed:

(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)

Share

A tudatosság fokozatai

Fontosnak tartom megérteni a különböző tudatossági szinteket az alábbi nézőpont szerint. Ezek a tudatossági szintek magukban hordozzák a felelősségvállalást is az adott szinten, melyek a következők:

  • Sejt tudat, mint a tudat legkisebb egysége
    Erre már a tudomány is megállapítást tett, melyet a “Mi a csudát tudunk a világról” c. film is bemutat. Ezt a tudatosságot a különböző Jogik is saját szubjektív tapasztalásaikkal bizonygatják.
  • Szövet tudat
  • Szerv tudat
  • Szervezet tudat, vagy test tudat, azaz öntudat
    Itt jelentkezik először az átlagos ember számára egy reális valóságkép a tudatosságról
  • Család tudat
    Még ez is reális valóság a legtöbb ember számára
  • Közösség tudat
    Itt már kevesebb embert találunk, de még itt is jelentős számmal bírnak
  • Nemzet tudat, amit hívnak még nemzettestnek is
  • Fajtudat – emberiség
  • Bolygó tudat
  • Galaxis tudat
  • Univerzum tudat

Mindegyik szinten a felelősség vállalása, vagy nem vállalása meghatározó az egyén számára. Érdemes ezt a fentieket jól átgondolnod, és megnézned, hogy Te melyikhez tartozol, és ha értékesnek találod, akkor elindulni az egyel nagyobb tudatosság irányába, hogy hozzájárulj ezáltal Te is a kollektív tudat ébredéséhez, fejlődéséhez, aminek a végén mindannyian tudni fogjuk, hogy Te és Én egyek vagyunk.

Építsd le a mentális rácsaidat
a jegyzetünk a segítségével!

Keresztneved:

Email címed:

(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)

Share
Keresés
Szabadítsd fel a tudatod!

Építsd le a mentális rácsaidat
ennek a jegyzetnek a segítségével!

Keresztneved:
Email címed:

(A világon ezt eddig több,
mint 120 000 ember ismerte meg)

Szabad tudat on Facebook

Vélemények a minikurzusról

Dobd el a mentális rácsaidat, és szabadítsd
fel a tudatod! Kezeld a hiedelmeid,
meggyőződéseit, és a hitrendszereidet!

"Nekem hatalmas felismerés volt, hogy nem a tapasztalataim alakítják a hitemet, hanem a hiteim a tapasztalataimat. E tudás birtokában szemügyre vettem életem és bizony számtalan bizonyítékát találtam ennek. A leglátványosabb talán ez: hittem abban, hogy nem kell látszódnia rajtam, hogy szültem. Bizony senki meg nem mondja, hogy 4 gyermek édesanyja vagyok :-)

Az Avatar hozzásegített ahhoz is, hogy felismerjem azokat a hiteimet is, amelyekkel úgy összenőttem, hogy nem vettem észre, hogy azon keresztül létezem. Idáig áldozatként éltem az életem és nagyon felszabadító az a tudat, hogy nem másoktól függ az életem, hanem teljes mértékben én vagyok a felelős érte. Azóta boldogan vagyok önmagam :-) " Firák Ágnes

Dobd el a mentális rácsaidat, és szabadítsd
fel a tudatod! Kezeld a hiedelmeid,
meggyőződéseit, és a hitrendszereidet!

"A hiteink kezelése minitanfolyam után azt ismertem fel, hogy életemre mennyire nagy befolyással vannak a hiteim. A legnagyobb megdöbbenésem akkor volt, amikor az átlátszó hiteket vizsgáltuk, és egyszer csak kiderült, hogy olyan hiteken keresztül élek, amt már régen elfelejtettem, mégis óriási hatással vannak az életemre. A legtöbb ezekből még a gyermekkoromból származnak, és a nevelés hatására ívódott belém. Egy ilyen példa: 'Úgy sírsz mint egy kislány, egy férfi nem sír'. - ugye ismerős. Ennek hatására sok, hosszú éven keresztül nem sírtam, magamba folytottam, bármilyen helyzet is álljon elő. Most már tudok sírni, ha meghatódom, és ez nekem felszabadító érzés." Frigyes Kornél

Dobd el a mentális rácsaidat, és szabadítsd
fel a tudatod! Kezeld a hiedelmeid,
meggyőződéseit, és a hitrendszereidet!

"Amikor felfedeztem, hogy hitrendszerünk hogyan befolyásolja tapasztalásainkat, rengeteg mentális rács, és bilincs lehullott egy pillanat alatt, ami eddig fogva tartott, és amit korábban észre sem vettem. Azóta gyakran elkezdünk egy mondatot, aminek a felénél felnevetünk, és már be sem fejezzük, mert nincs értelme :)" Bódis Krisztián

Dobd el a mentális rácsaidat, és szabadítsd
fel a tudatod! Kezeld a hiedelmeid,
meggyőződéseit, és a hitrendszereidet!

A hit ereje

"Hisz a csodákban, és mert hisz bennük, meg is történnek.
Biztos benne, hogy a gondolkodása megváltoztathatja az életét, és mert biztos benne, meg is változik az élete.
Bízik benne, hogy rátalál a szerelem, és mert bízik benne, rá is talál... Olykor kiábrándul, olykor megsérül... De a harcos tudja, hogy megéri hinni, és minden vereségre két győzelem jut.
Ezt mindenki tudja, aki hisz."
Paulo Coelho

“Akár azt hiszed hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz.”
Henry Ford

"... Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek. ... " (Mt 17:24-21)

Izrael nemzeti mottója:
„Ha akarjátok, nem álom”